régi verseim

kutakodtam régi emlékes dobozaimban és találtam 3 verset amit pontosan 13 éve írtam:

"Megfoghatatlan a lét
mint az árnyék lába
nem múlik el semmi
mégis él a hiánya.

Felnézek az égre
hogy erőt gyűjtsek,
de ábránd lelkem
tovatűnik a felhők gyűrűjében.

Ül a csend nehéz búja az ablakon,
s nicsak mintha a Nap fia
sütkérezne az alkonyon.
Tovatűnik, majd elszáll
s aztán vadgalambként újból és újból visszajár."

a másik vers:

" Fésüli a Hold hajnali fényét
csillagok sütnek reményfélét.
Városi halovány égbolton
Keressük a szüzet a fénylő körúton.

Hosszú fapálcikák között
csillogó lámpalázi fények
az út halad
az este véges."

a harmadik:

" Tűz, mely éget és porig zúz
s mégis mily mélységes
és áthatolhatatlan a víz,
mely őrzője lehet és vész.

Érzem a vonzódást
mely mágnesként oly sebesen
hozzád repít, oly erősen
húz, ahogy a masszív talaj
beszívja a holtak tetemét,
s végül megnyugszik,
mint mikor a vadat lelövik."

nekem tökre tetszenek, ma már nem tudnék ilyet írni..